gyönyör-gyöngyöző homlokok,
mind mögött egy kő alszik
osztja a málás művészetét
a szobor-isten
határozott vádlikon áll,
az egyik hiányzik ugyan,
magamat képzelem oda,
csak a lába lehetnék!
az alabástromvénusz már nem állna ellen...
megszem a szememmel a köveit
belébújok, hogy megkarcoljon
kezetlenné válok én is
torzónak jó
jó lenni
márvényként örökké élni
itthon a falra festettem
az érzeteimet belőle szedtem
hasonulj hozzá! ugatja a függöny
hason ülj hozzá! sziszegi a képernyő
felejtsd el! csöpögteti a fülembe a nő
féltékeny rá és lehet is
egy ilyen istennek a férfiak is szétteszik...
3 megjegyzés:
imádom ezt a versedet!nagyon
az összes 'menő'-t én jelöltem:D
hehe köszi
Megjegyzés küldése