a Hold nőies szürrealizmusát
hajam pengéi verik vissza,
fejbőröm minden sebéből acélszál nő,
kovácstetvek élesitik-fényesitik,
hogy nappal aranyként villogjon,
éjjel a feketeséget tükrözze.
az Agyam zavarából születik mind,
a torzitó vasszálak hada,
orditó tekervényként szúrják át magukat.
süvit bele az éjszaka Cmól, ha balra
Dmól, ha jobbra
rántja koponyámat orvos -akaratom
gyűlölöm ezt a zenét,
de legalább eltakaritja
a mellém érkező kapcsolatokat:
emberségem alapját párizsivá vágom.
