csend

zakatol a mája

vére rohangál,

lélegzete késik

az egész testében

én voltam egyedül csend

kereingőztek húsaink

füstté vált a múlás

együtt göndörültünk

vagy rövidültünk

mint a közös létünk

horpad a hasam mint

aki táborból szabadult

az agyam elvesztette

a semmi feletti uralmat

sok hiánya van birodalmának

most ő csend bennem

szívem kenyérért sír

szemem szomjazik

hátam egyedül maradt és fél

minden részem üvölt.

idegennek érzem a múltam

fájdalmasnak a hallgatást

kéjencnek az időt

száraznak az érintését

soha nem lesz vége...

zakatol a májam,

vérem rohangál,

lélegzetem késik,

az egész testünkben

tavasszal sem rügyezik

a CSEND.